A kiíró célja az volt, hogy a művészetek – színházi előadások, koncertek, kiállítások – befogadására alkalmas korszerű létesítmény jöjjön létre, mely egyben alkalmas teret biztosít a helyi közösségi programok, valamint a közösségi térhez szervesen kapcsolódó, de önállóan működő könyvtár számára is. Az épület és a közvetlenül hozzá kapcsolódó a terület a továbbiakban is egy közcélra használható, nyitott terület maradjon.

Mindezt figyelembe véve alakult ki a beépítés formája. A jelenlegi művelődési ház telkét és az előtte lévő közterületet egy egységként kezeltük. A település utcái felé forduló hagyományosabb megjelenésű "keret" körülöleli a művészet otthonául szolgáló színháztermet. A főbejáratot az alsó szinten a tér felé fordítottuk, így az épület előtt megnyíló tér sodrása bevezeti az érkezőt.

A színházterem a létesítmény középpontjában helyezkedik el. A bejárati előcsarnokból jól megközelíthető, azzal egybenyitható. A színház vendég előadások befogadására alkalmas kialakítású. A szakkörök, klubok, gyereksport különórák, illetve előadások, konferenciák, vásárok számára változatosan alakítható termekben biztosítunk lehetőséget. A könyvtárat úgy helyeztük el, hogy azonos értékűen megközelíthető legyen az önálló felső bejárattól és a művelődési ház közösségi teréből is. Az épület előtti tér lejtését úgy alakítottuk át, hogy a bejárat előtt kialakuló tér találkozó-, beszélgető helyként működhessen.

ADATOK

helyMogyoród
funkciókönyvtár, rendezvényterem, foglalkoztató termek
terület1100 m²
kiíróMogyoród Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
dátum2014
állapotpályázat
generál­tervezőTH-Stúdió
építészHidasi György, György Gabriella
látvány­tervDubniczki Csilla

A kiíró célja az volt, hogy a művészetek – színházi előadások, koncertek, kiállítások – befogadására alkalmas korszerű létesítmény jöjjön létre, mely egyben alkalmas teret biztosít a helyi közösségi programok, valamint a közösségi térhez szervesen kapcsolódó, de önállóan működő könyvtár számára is. Az épület és a közvetlenül hozzá kapcsolódó a terület a továbbiakban is egy közcélra használható, nyitott terület maradjon.

Mindezt figyelembe véve alakult ki a beépítés formája. A jelenlegi művelődési ház telkét és az előtte lévő közterületet egy egységként kezeltük. A település utcái felé forduló hagyományosabb megjelenésű "keret" körülöleli a művészet otthonául szolgáló színháztermet. A főbejáratot az alsó szinten a tér felé fordítottuk, így az épület előtt megnyíló tér sodrása bevezeti az érkezőt.

A színházterem a létesítmény középpontjában helyezkedik el. A bejárati előcsarnokból jól megközelíthető, azzal egybenyitható. A színház vendég előadások befogadására alkalmas kialakítású. A szakkörök, klubok, gyereksport különórák, illetve előadások, konferenciák, vásárok számára változatosan alakítható termekben biztosítunk lehetőséget. A könyvtárat úgy helyeztük el, hogy azonos értékűen megközelíthető legyen az önálló felső bejárattól és a művelődési ház közösségi teréből is. Az épület előtti tér lejtését úgy alakítottuk át, hogy a bejárat előtt kialakuló tér találkozó-, beszélgető helyként működhessen.

További projektek