Helyszín | Budapest XXI. |
Funkció | iroda |
Megbízó | Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. |
Tevékenység | koncepcióterv |
Tervezés éve | 2019 |
Generáltervező | TH-Stúdió |
Építészek | Hidasi György, György Gabriella |
Irodánk 2019 óta foglalkozik a Budapesti Szabadkikötő átfogó arculattervezésével. Ennek részeként több csarnok és irodaépület koncepcióját és terveit készíthettük el a kezdeti ötletelésektől a megvalósulásig, és ennek részeként készült el a Duna nyugati oldalán elhelyezkedő H2 és H3 irodaházak koncepcióterve.
Az irodaházak homlokzati kialakítása tudatosan eltér a környező csarnokokétól, miközben egyszerű téglatestszerű tömegalakításuk egymással rokon. Az irodaházak tervezési alapegysége az egy szint magas, hosszúkás téglatest, amely a Szabadkikötő arculatát meghatározó színes konténerrakatokat idézi. Ahogyan a rakatból mindig kitűnik néhány markáns színű konténer, úgy a homlokzatok világos alapszínét erőteljes árnyalatok – bordó, illetve antracit – egészítik ki. Ez a koncepció határozta meg a funkcionális egységek építészeti megjelenését is: a földszinti étkezők, a közbenső szintek üveglamellás tárgyalóblokkjai, valamint a felső szinti vezetői irodák és teraszok váltakozása mind ebből az alapelvből bontakoztak ki.
A megbízó számára kiemelt szempont volt a környezettudatosság, ennek jegyében törekedtünk a minőségi zöldfelületek kialakítására mind az épületek környezetében, mind a tetőteraszokon.